1994 május elsején milliók látták egyenes adásban, ahogy a brazil Ayrton Senna véres overállal, mozdulatlanul fekszik autójában az imolai Tamburello-kanyarban. Pilótatársát, a fiatal osztrák Roland Ratzenbergert a szombati időmérő edzésen érte a halál.

A két tragédia megrázta a világot. Minden idők egyik legjobb versenyzője halt meg aznap, a baleset pedig örökre megváltoztatta a Forma1-et.

Az imolai "fekete hétvége" után semmi nem volt már ugyanaz. Az illetékeseknek ismét felül kellett vizsgálniuk a biztonsági intézkedéseket. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy a háromszoros világbajnok 16 évvel ezelőtti tragikus halála óta egy versenyző sem vesztette életét Forma1-es versenyen.

Hogy ma mennyire biztonságos a Forma1, arról Robert Kubica tudna mesélni. A 2007-es kanadai nagydíjon a lengyel óriási baleset után szállt ki sértetlenül az autójából. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy egy ekkora ütközést 20 éve egyetlen versenyző sem élt volna túl.

Álljon itt tehát 8 érv, ami miatt biztonságosabb ma a Forma-1, mint 20 éve:

1: Áttervezett pályák

Az FIA előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a balesetek egy részéért az életveszélyes kanyarok a felelősek. 1994-ben a szakemberek számítógépes analízissel 27 olyan kanyart találtak a versenynaptárban, amiket át kellett alakítani, köztük a hírhedt imolai Tamburello-kanyar. Az FIA szigorított a gumifalakra vonatkozó szabályokon is. Ma már tesztelni is csak olyan pályán engedélyezett, ami megfelel az FIA szigorú előírásainak.

2: Erősebb pilótafülke

Az úgynevezett "monocoque" strapabírósága döntő tényező egy baleset végkimenetelének súlyosságában, hiszen itt foglal helyet maga a versenyző. A pilótafülkének ma már gyakorlatilag elpusztíthatatlannak kell lennie, 1997 óta a hátsó, illetve oldalsó becsapódáskor is meg kell őriznie a pilóta épségét. 2006 óta pedig még nagyobb erejű ütközést is ki kell bírnia. Erről a 12 rétegű szénszálfonatból álló anyag gondoskodik, amely kétszer erősebb az acélnál. 

3: Erősebb bukósisakok 

Felipe Massa tavalyi magyarországi baleseténél mindannyian láthattuk, mennyire fontos, hogy a bukósisak erős anyagból készüljön. A hungaroringi versenyen a Ferrari pilótáját eltaláta egy rugó, ami miatt elvesztette az eszméletét, és életveszélyes állapotban szállították korházba. Szerencsére a brazil ma már újra versenyez, ám egy hasonló balesetet 20 éve nem biztos, hogy ilyen könnyen megúszott volna. Azt, hogy ma újra ott lehet a mezőnyben, az ultraerős, a pilótafülkéhez hasonlóan szintén szénszálfogatból készült sisakjának köszönheti.

4: Tűzálló overálok

A Forma-1 "hőskorában", a '70-es években rengeteg tűz általi sérülés, és sajnos néhány haláleset is történt. Az autók akár 200 liter benzint is szállíthatnak, így tehát a tűzvédelmi intézkedések kritikus fontosságúak. Egy mai Forma1-es overállnak pontosan 12 másodpercet kell kibírnia a tűzben, amiért egy "Nomex" nevű, szintetikus anyag felel.

5: HANS

A "Head and Neck Support System", röviden a HANS egy olyan, szénszálas anyagból készült "gallér", ami megakadályozza a fej ide-oda csapódását nagyerejű ütközésnél, ami akár nyaktörést is okozhat. 2003-as bevezetése sok versenyzőnek nem tetszett, ugyanis "kényelmetlen", ám azóta több balesetnél is láthattuk, mennyire hasznos is tud lenni.

6: 5 pontos biztonsági öv

Az 5 pont a biztonsági öv 5 szíjára utal. Használata 1972 előtt nem volt kötelező (!), az FIA azóta rendszeresen szigorít a szabályon. A legutóbbi intézkedések az öv kicsatolását, valamint rosszabb esetben a pilóta üléssel együtt történő kiemelését könnyítik meg.

7: Safety car

A safety car-t, azaz a biztonsági autót hivatalosan 1992-ben, tehát Senna halála előtt két évvel vezették be (bár már az 1973-as, káoszba fulladt kanadai nagydíjon is használták). A safety car célja, hogy adott esetben a mezőny előtt haladva csökkentse a versenytempót, ezzel megelőzve a nagyobb baleseteket.

8: Pályabiztonság

Egy versenyhétvége alatt átlagosan 15 kórház áll készenlétben. A verseny biztonságára 150 biztonsági őr, és 130 orvos, illetve elsősegélynyújtó ügyel. A versenyzők testi épségét garantálja összesen 6 mentő, 2 mentőhelikopter, és néha egy fogorvos is.

+1: A versenyzők

Bármennyire is biztonságosak napjaink Forma1-es autói, nem feledkezhetünk meg róla, hogy ezeket hús-vér emberek vezetik, akik képesek hibázni. A 2010-es F1-es mezőny sokak szerint minden idők legerősebbje. A verseny annyira kiélezett, és annyi pénz forog napjaink Forma1-ében, hogy minden csapat a legjobb pilótákat akarja. Ezek a pilóták gyermekkoruk óta a versenyzésnek szentelik életüket, és nagyrészük a huszas évei elején már ott van a Királykategóriában. Az FIA pedig rengeteget szigorított a versenyzéshez szükséges "szuperlicensz" feltételein. Ezek a fiúk mind profik, és alig hibáznak. 

Takuma Sato pedig a szabályt erősítő kivétel. 

süti beállítások módosítása